Egy ipari gázokkal foglalkozó michigani mérnök, Sherman Poppen 1965-ben látta, hogy lánya, Wendy a domboldalon egy szánkóra felállva próbál lecsúszni. Azonnal berohant a garázsba, és két gyereksít összecsavarozott egy keresztléc segítségével, amelyek lábtámaszként szolgáltak. A többi gyerek megirigyelte Wendy extrém járgányát, és Poppen nekik is készített. Hatalmas sikert aratott találmánya. Az alkotó felesége snurfernek (surfer = hullámlovas + snow = hó szavakból) nevezte el. Egymás után gyártotta a snowboard elődjét, amelyeket sport- és játéküzletek forgalmaztak. Állítólag 10 év alatt több millió darab talált gazdára.

Mások úgy tartják, hogy Sherman lelkes szörf rajongó volt, a fiának, ifjabb Shermannek játékot eszkábált, szintén két sílécből. Amikor látta, hogy fia átlósan egyensúlyozik a deszkán szélesebb vízisíket kapcsolt össze, így alkotta meg a snurfert. Egyre több vízisít vásárolt és találmányát bejegyeztette, a gyártási jogot egy bowling golyókat gyártó cégnek adta meg. Egy szezon alatt (1966/67 telén) több mint 100 000 darabot adtak el.

A hódeszkázás kiváló képviselője Jake Burton Carpenter 14 évesen (1968-ban) kapta meg a snurfert. Később saját igénye szerint átalakította, a deszkára állítható papucsokat készített, így a lábat szorosan rögzítette a sportszerhez. Az új fejlesztéssel könnyebben lehett siklani és ugrani. 1977-ben Jake megalapította saját cégét Vermontban.

Kezdetekben a hódeszkákat egyszerű, fémből készült deszkalapokból, a mai modern típusokat többrétegű fából és habosított műanyagból állítják elő. Az utóbbiak rendkívül stabilak és jól irányíthatóak, sokkal jobb teljesítményt nyújtanak, mint a sílécek. Mindenféle állagú, sűrű hóban jól használhatóak. Az első hódeszkákon nem voltak kötések, szíjak rögzítették a lábat, ezért nem lehetett őket jól irányítani. A mai kötéseknek két fajtájuk van: puha és kemény. A kemény kötés kevésbé népszerű, de a versenyzők ezt használják, ehhez sokkal nagyobb technikai tudás szükséges. A lágy kötéssel jobban érzi a sportoló a deszka alatt a talajt: kemény és jeges havon ördögi ügyesség kell hozzá, de a laza porhóban állítólag összehasonlíthatatlan élmény.

A snowboardok elterjedésével gyűlölet ütötte fel a sípályákon a fejét. A legtöbb síparadicsomban a '90-es évek elejéig nem használhatták a snowboardosok a felvonókat és a sípályákat. A konzervatív sízők úgy gondolták, hogy a hódeszka nem biztonságos, így nem egyszer parázs vita színhelye volt a sípálya. Azonban néhány snowboardos nem tűrte a kitiltást és bement a pályákra, így az összetűzésekből kialakult az a tévhit, hogy a hódeszkások agresszívak, "bunkók". A sízőket nem csak az bántotta, hogy elveszik a pályájukat, hanem az is, hogy az általuk szentnek tartott sportágat nem követik a fiatalok, "bűnük" közé tartozott a rikító ruha is. Ma már megbékéltek egymással a testvérsportok képviselői. Hiszen mind a két tábor szereti a hegyeket és a lesiklást.

Mostanság egyre több helyen kedveznek a snowboardosoknak, a hegyoldalakban egyre több funpark alakult. Itt mesterséges bukkanók, korlátok, platók, sőt elásott autók és buszok is vannak, amelyeket átugranak a lelkes fiatalok. A gordiuszi csomó ezzel el lett vágva: a sízők élvezhették saját kis birodalmukat, a snowboardosok pedig az "unalmas" sípálya helyett izgalmas és fergeteges szórakozás várja őket. Új távlatokat nyitott meg a félcső kialakítása, ezeknek ma már profi szakértői vannak.

Az 1983-as hódeszka-világbajnokságon mutatták be először a félcsövet, amik azóta a legnépszerűbbek. Egy másik versenytípus a boardercross (terephódeszkázás), ezeket a pályákat külön erre a célra építik, hasonlítanak a motocross pályákhoz. Éles jobb és balkanyarok, bukkanók között versenyeznek, de a legizgalmasabb talán az, hogy gyakran egyszerre hatan vannak a pályán. A "big air" versenyeken ugratók fokozzák a feszültséget. Zsűri pontozza az akrobatikus és magasugrásokat. A legveszélyesebb versenyszám az extrém lesiklás, amelyeket 50 fokos lejtőkön rendeznek meg. Egy nagy bukás, és a súlyos sérüléseken kívül a versenyző automatikusan kiesik a versenyből. A kiálló kövek és sziklák igazi kihívást jelentenek. Ebből a versenyszámból minden évben rendeznek világbajnokságot az alaszkai Valdezben. A győztes elnyeri a "Hegy királya/királynője" címet. Ez igazán nagy technikai tudást és fizikai erőt igényel.

A hódeszkások igazi álma a szűz porhó, ezért gyakran hótalpat csatolnak és nekivágnak a hegyeknek. Akiknek pénzük van, azok motoros szánnal vagy helikopterrel jutnak fel az érintetlen csúcsokra.

Valószínűleg a snowboardosok lassan többen lesznek, mint a síelők, mert a fiatalok körében hódít ez a sportág. Persze a hullámlovasoknak és a gördeszkásoknak is jó kiegészítő sportágként.

A hódeszkások hamar rájöttek, hogy ha vitorlát szerelnek a deszkára, akkor lift vagy gyaloglás nélkül visszajutnak a hegyre. Ehhez nem kell más, mint az, hogy oldalról vagy az emelkedőn felfelé fújjon a szél. Ez ma még kezdetleges uatkon jár, de valószínűleg növekedni fog a rajongótábor. Azonban azoknak, akik ezt választják, képzett széllovasoknak kell lenniük. Ezért talán lassabb lesz a fejlődése, mint a snowboardnak. Sok kérdés még megválaszolatlan: lehet-e hosszú távolságokat megtenni majd vele. Ez még a jövő zenéje.