A koronglövészet története

Az élőgalamb-lövészet

A trap, dupla-trap és skeet számok elődje az élőgalamb- és az agyaggalamb-lövészet volt. Történelmi kialakulásukat az elmúlt századokban találjuk. Már az ókori görögök sportversenyeinek látványos bevezetése volt az élőgalambokra nyilazás, és ettől kezdve évszázadokon át az ifjúság harci szellemének felkeltésére, fokozására használták. Míg a hun és magyar (keleti eredetű) lovas népek gyakorlatozásaik alatt különböző formában az élő embert helyettesítő bábukra röpítették nyilaikat, addig, főleg a német-alföldi államokban élő madarakra, libákra, galambokra is lövöldöztek. A mai értelemben vett élőgalamb-lövészetet az 1700-as években Angliában vezették be, amikor a fegyvertechnika fejlődésével a vadászat már-már esztelenségig menő vadirtássá fajult, és az állam kénytelen volt a vadállomány szaporodásának biztosítására a párzás és vemhességi időkre vadászati tilalmakat elrendelni. A nemesség és a polgárság viszont nem mondott le a sport (játék)-számba menő szórakozásairól és így külön versenytéren, szabályokat alkotva az erre a célra tenyésztett galambokra lőttek. A szelíd, háziállatnak számító, de mégis szabadsághoz szokott állatokat befogták és csak a lövészet ideje alatt, a versenyző hívó szavára egyenként, vagy párosával engedték szabadon. A hírtelen felreppenő, menekülni akaró madarakat egy bizonyos távolságon belül kellett lelőni. Hibás lövés esetén a megsebzett, de el nem pusztult galamb addig vergődött, amíg a szedőember vagy idomított kutya össze nem szedte. Páros galambokra kiírt versenyek esetében ez hosszabb időt vett igénybe s így a közönség véleménye a sport, de inkább az állatkínzásról erősen megoszlott. Egyes országokban az állatvédő egyesületek mozgalmat indítottak az élőgalamb-lövészet betiltására. Mozgalmaik sikere alapján napjainkban csak Spanyolországban, Portugáliában és Monaco-ban engedélyezett.

Széchenyi István angliai utazásai után az akkori gazdasági és technikai előrehaladás utolérésére hazánkban a lótenyésztés fejlesztésére a lóversenyt, a vadászat gyakorlására pedig az élőgalamb-lövészetet akarta meghonosítani. Magyarországon az élőgalamb-lövészet elterjedése azonban nehezen ment és csak 1868-ban hallunk először nagyobb szabású versenyről, melyet a győri Széchenyi-ligetben rendeztek. Körülbelül ugyanebben az időben alakult meg a Pesti Galamblövő Egylet is és a rákosi mezőn (a népünnepélyek, sportversenyek kedvelt helyén) építették fel első pályájukat. Később Agárdon, Balatonfüreden, Keszthelyen, Nyíregyházán és Szolnokon alakultak galamblövő-egyletek és 1880-tól már magyar lövők is részt vettek nemzetközi versenyeken. 1904-ben összefogó erőnek létrehozták az Országos Galamblövő Egyletet. 1923-ban a budapesti Margitsziget északi csúcsán (a mai Japánkertnél), majd a Széchenyi-hegyen építettek új lőtereket.

A könnyen elérhető pályák, illetve a versenyek nagyobb látogatottsága hamar meghozta az eredményt. A magyar élőgalamb-lövészet 1928-tól 1940-ig élte fénykorát. Versenyzőink - kiemelten, de nem a teljes névsor: Dr. Lumniczer Sándor, Dr. Stassburger István, Dr. Halasy Gyula, Dóra Sándor, Dóra Pál, Dr. Montágh András, Szapáry László, Hardy-Dreher Béla, Dr. Gáspárdy Elemér, Papp Kálmán, Szomjas Gusztáv - nemcsak hazai, hanem osztrák, német, cseh, francia, olasz és spanyol versenyeken, nagydíjakon tündököltek. Az akkori legnagyobb versenynek számító Monte-Carlo-i Nagydíj (Grand Prix) állandó favoritjai, és legtöbb esetben győztesei voltak.

Magyarországon a felszabadulás után egyedül a Tiszalöki Vadásztársaság rendezett 1948-ban élőgalamb-lövő versenyt. A versenyre a galambokat Tiszalökről szerezték be, melyek a kalitkák kinyitása után a versenyzők feje felett a faluban lévő házakhoz igyekeztek visszaszállni. Ez a jelenet sem a versenyzők, sem a nézők sportigényét nem elégítette ki. Itt is győzött a vergődő galambokról, az állatkínzásról alkotott vélemény, és ezzel hazai viszonylatban be is fejeződött az élőgalamb-lövészet.

A koronglövészet

Az állatvédő egyesületek által kifejtett ellenpropaganda erősen befolyásolta az élőgalamb-lövészet elterjedését. Ezért már az 1870-es években az amerikai fegyvergyárosok által alkalmazott reklámlövők (Bogardus, Carver, Ira Payne, Lygowsky) fegyvereik megbízhatóságát és pontosságát nem élőgalamb-, hanem az általuk feltalált különféle 'műgalamb-lövészeteken' mutatták be. Bogardus például egy olyan gépet készített mellyel üveggömböket lehetett feldobni. Egy-egy bemutatón, versenyen 5-10 ezer darabot lőtt szét, s bár az akkori versenyek pénzdíjasok voltak, a ráfordítási költségek igen tekintélyes összegeket emésztettek fel. Ezért később fából, vastag papírlemezből és bádogból készített korongokra, céltárgyakra tértek át, melyek nem törtek össze így többször felhasználhatóak voltak.

A kezdeti gépek mindig azonos irányba dobtak, és a találatokat hang után állapították meg. Emiatt a hosszantartó sablonos versenyek nem tudták lekötni a nézők figyelmét, vissza kellett térni a bevált üveggömbhöz, annak látványos szétpukkanásához. Később agyagból készített égetett cserépkorongot használtak, ez túl keménynek bizonyult. A gázgyártásnál és az olajfinomításnál nyert szurkos, kátrányos üledékből készített aszfaltkorongot használták. Az aszfaltkorong tökéletes formáját az amerikai Lygowsky állította elő, aki annyira bízott találmányának sikerében, hogy nem csak Amerikában hanem Európában is bemutatta. Németországban a német Preuss készített hozzá egy minden irányba állítható kézi dobógépet, mely nagymértékben elősegítette a Lygowsky-féle korong elterjedését. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen napjainkban is hasonló, méreteiben megegyező korongot használnak a legtöbb lőtéren. Az időjárás változásainak ellenálló szurok, kátrány mészkőporral elkeverve találat esetén pár szem söréttől már törik. Ha az összetevőkben, keverési arányban, technológiában történt is változás, a legtöbb országban ma is a Lygowsky-féle korongot gyártják, használják. Az EU országokban azonban már jóval szigorúbb a korongokkal szemben támasztott természetvédelmi követelmény, megjelentek a ma még nagyon drága biokorongok: fából, homokból és egyéb a környezetben károsítás nélkül felbomló anyagokból készült korongok. A környezetkímélő de még nem biokorongoknak minősülő korongokat még mindig ugyanabból az alapanyagból készített úgynevezett környezetbarát korongok: a mészkőport és kormot már nem összeolvasztó, hanem a két komponest a fröccsöntés mintájára összepréselő eljárás. Ezek azonban csak a gyártásban résztvevő munkások számára biztosítanak jobb munkakörülményeket (a fröccsöntés kátránygőz-mentes eljárás), a környezetet azonban még nem védik meg teljes biztonsággal a terület-szennyeződéstől.

A skeet elterjedése Magyarországon - a duplatrap megjelenése

A 60-as években népszerűsödött nemzetközileg a skeet versenyszám. 62-ben már világbajnokságot rendeztek, 68-ban pedig először szerepelt az olimpián mint új sportlövő versenyszám. Hazánkban 66-67-ben alakultak meg az első szakosztályok, egyesületek. Sorra épültek a pályák Budapesten és környékén, Mezőtúron, Békéscsabán, Keszthelyen, Nyíregyházán, Sopronban, és még nagyon sok városban. Az első sikeres versenyzőkből lett edzők, Igaly József, Vasvári Pál, Ágoston Mihály saját tapasztalataikat átadva nevelték: pl. Talabos Istvánt Gosztola Tibort, a skeetes aranylányokat Igaly Dianát, Vasvári Erzsébetet és Göbölös Ibolyát sokszoros érmes versenyzőkké.

A koronglövészet virágkorát éli a 89-es világbajnokság óta. Trap-ban Putz István kétszer nyert egyéni EB ezüstöt, Gombos Károllyal, Bodó Zoltánnal és Kronome Jánossal csapatban sok érmet nyertek világversenyeken, az Atlantai olimpián először szereplő duplatrap versenyszámban Gombos Károly Európa Bajnoki címet szerzett, Bodó Zoltánnal Kronome Jánossal és Demcsák Gézával csapat érmeket nyertek. A fiatal és tehetséges Gerebics Roland 7 éven keresztül szinte mindig egyéni éremmel tért haza a kontinensviadalokról, a sydney-i olimpián pedig az előkelő 5. helyet szerezte meg. A skeetes aranylányok napjainkig hozzák az érmeket EB-ről és VB-ről egyéniben és csapatban. Legsikeresebb közülük Igaly Diána, aki kétszeres egyéni európa- és világbajnok, sydney-i olimpiai bronzérmes és Athén Olimpiai Bajnoka. Gerebics Roland 2006-ban a VB-n bronzérmet és egyben olimpiai kvótát is szerzett a koronglövők közül a Pekingi olimpiára. Igaly Diána a 2007. évi lonátói világkupán megszerezte a Pekingi olimpiai részvételére feljogosító kvótát.