Sportjaink
Ezen az oldalon rövid ismertetőket találsz az egyes sportokról. Ha hiányzik a listából egy sportág ne habozz, írd meg nekünk és mi felvesszük.
L-S

Programok
Ha tudsz egy jó programot, oszd meg velünk is !
Intézmények
Név Telefon Város
Óbudai Római Box Club 36 (1) 250 1823 Budapest III. kerület
Fitness Word Center 36 (1) 243 8442 Budapest III. kerület
SFR Sportközpont 36 (1) 239 8889, 36 (20) 555 7043 Budapest XIII. kerület
Halasi Box Club 36 (30) 965 1301 Kiskunhalas
Zuglói Box-klub 36 (1) 221 2121 Budapest XIV. kerület
További intézményekért kattints ide !
Ha ismersz egy jó intézményt, ajánld nekünk is !
Ökölvívás
Leírás
Alapelv:
A küzdelem során a versenyzők arra törekszenek, hogy ellenfelük testének szabályok által meghatározott területére a lehető legtöbb szabályos ütést helyezzék el. Fontos kitétel, hogy az ellenfelek csak az ököl szabályos ütőfelületét használhatják. A küzdelem ötféleképpen végződhet: kiütéssel, pontozással, leléptetéssel, feladással, kizárással.

Történet:
Az ökölvívás múltjában kutatva nincs és nem is lehet hivatalos adat arra tekintve, hogy az ember mikor és milyen körümények használta első alkalommal az ökleit, de tény, hogy az emberiség hajnalán a zsákmányszerzés és a törzsi viszálykodások alkalmával többször kényszerült így, ösztönszerűen megnyilvánulni. Azonban ez a feltevés is lassan megdőlni látszik, mert a mai napig is vannak a világnak olyan civilizálatlan területei, ahol még csak hírből sem ismerik az ökölhasználatot...

Az ökölvívás első nyomai a Kr.e. 5. évezred második feléből, a mai Etiópia területéről származnak. Az ottani harcászati kiképzés szerves része volt a közelharc, amelynek során a fegyverét esetleg elveszítő katona pusztakezes védekező, hárító majd visszatámadó mozdulatait gyakorolták. Ezek természetesen jócskán eltértek a mai modern ökölvívásban használatos ütésektől. Kínában és Indiában is találtak hasonló feljegyzéseket, sőt az imitált ellenfél elleni küzdelem, az árnyékboksz állítólag Kínából ered.

A versenyszerű ökölvívással Kr.e. 10. századtól a görögöknél találkozhatunk először. Erre Homérosz Íliászából és a freskók, edények, vázák ábrái alapján következtethetünk. A harcosok békeidőben is művelték ezt a sportot, hogy folymatosan fenntartsák a harckészségüket, edzettségüket. Így fejlődött ki lassan a rendszeres, sportszerű ökölvívás, ami a civil lakosságra átterjedve egyre nagyobb teret hódított. A gyakran előforduló kézfej-sérülések kiküszöbölése végett eleinte puha bőrszíjakat (himas malakoterost, más néven stroptiont) alkalmaztak, ez kb. 3 méter hosszú volt, és a mai bandázshoz hasonlóan az ökölre és az alkarra erősítették.

A gyors népszerűség következtében a 23. Olimpián, Kr.e. 688-ban az ökölvívás már a versenyszámok között szerepelt. A legelső bajnok a szmirnai Onomastos, ki a sportág első alapvető szabályait is lefektette. Ezek szerint tilos volt a fogás, a nemi szerv tájára mért ütés és a bőrszíjak többszörös megerősítése. A küzdelmet megelőző percekben olajjal kenték be testüket, ami nemcsak a meghűléstől óvta őket, hanem az ütések erejét is tompította. A menetidőt és a súlycsoport szerinti beosztást nem ismerték, ezért a küzdelmeknél fontos szerepet játszott az előzetes fizkális felkészülés és a testi adottság. A küzdelem addig tartott, amíg valamelyik fél képtelen volt a lábán megállni, vagy 2 ujjának feltartásával jelezni: a harcot feladta...

A görög testkultúra mai szemmel nézve is magas színvonalon állt. Háromezer évvel ezelőtt már ismerték és alkalmazták a bemelegítést, a lazító és nyújtó gyakorlatokat, az erő és állóképesség fejlesztésének módszereit, a masszázst és a diétát. Az akkori edzésrendszer fejlettségét mutatja, hogy az ütések gyakorlására lenyúzott állatok bőréből készült "homokzsákokat" (korykost) és a fejsérülések megelőzésére fából készített fej és fülvédőt (amphotidest) használtak.

A Kr.e. 5. századtól kezdve a kézfej védelmére kialakított megoldásokat továbbfejlesztették. A gyapjúval bélelhető ókori küzdelemkeményebb, cserzett bőrök (himas oxys) alkalmazásával már nem az öklök megvédése, hanem az ütés hatékonysága volt a cél. Később ennél is durvább módszereket találtak ki. Ezek a bőrgombos (himas myrmex), majd a római uralom idején, Kr.e. 250-től az ünnepi szertartások és a cirkuszi játékok alkalmával ólom és vasgombos kesztyűk (caestus) voltak, melyekkel maradandó és nem egyszer halálos sérüléseket okoztak egymásnak.

I.sz. 393-ban Nagy Theodosius császár betiltotta az ünnepi játékokat, és ezzel együtt az ókori ökölvívás korszaka is lezárult.

A középkorban a divatos lovagi intézmény teljesen háttérbe szorította a testedző sportokat, melyek csak a 17. század táján éledtek újjá.

A reneszánsz korban a művelődéstörténetben, a természettudományokban és a testkultúrában is érezhető változások következtek be, ekkor alakult ki több új sportág, pl. labdarúgás, evezés, korcsolyázás, sportvívás, biliárd, golf, tenez (később tenisz). Az ökölvívás Angliában a polgári forradalom (1640) után bontakozott ki ismét polgári arculatában, az arisztokrata jellegű sportok, a golf, lovaglás, tenisz és krikett egyfajta ellensúlyozásaként.

Kezdetben az ökölvívás csak a kardvívás kiegészítő sportjaként szerepelt, majd felismerve a test erőnléti állapotára kifejtett jótékony hatását és nem utolsó sorban népnevelő, fegyelmező tulajdonságát, egyre gyakrabban került előtérbe. A különböző vívóbemutatókon egyre gyakrabban szerepelt, ezeken a helyszíneken a nézők alkották kezükben kötéllel a megfelelő nagyságú kört (innen a "RING" elnevezés), ahol a küzdelmek zajlottak.

Ezeken a rendezvényeken a kardvívás fokozatosan a háttérbe szorult. Ami annak volt köszönhető, hogy a mesterek nemcsak egymással versengtek, hanem a program második felében a közönség soraiból is jelentkezhettek önkéntesek, akik összemérhették erejüket a mesterekkel. Ezek többnyire nem kis önbizalommal bíró péklegények, matrózok, mészárosok, kovácsok, főleg alacsony sorból származó, de kitűnő fizikummal rendelkező emberek voltak, akiknek menetidő nélkül, csupasz ököllel kellett egymás ellen bizonyítaniuk. A mérkőzések előtt fogadásokat lehetett kötni (itt és a lóversenypályákon jelennek meg az első bukmékerek), és utána pénzgyűjtést is szerveztek, amiből a bátor vállalkozók is részesültek. Kis idő elteltével minden falunak, településnek megvolt a helyi kemény legénye, avatatlan "bajnoka" (és ezek élelmes patronálója), akiket később egymás ellen is összehoztak.

Mivel ez időtájt nem volt semmilyen hivatalos szervezet, érdekképviselet, a mérkőzések teljesen spontán módon alakultak, és nem egyszer botránnyal, tömegverekedéssel végződtek...

A kor talán leghíresebb mesterének, James Figg (1695-1734) nevéhez fűződik az újkori ökölvívás és a legelső, de még kezdedleges "Gym" megalapítása. "Az önvédelem nemes művészetét" hirdető cégtáblája sok érdeklődőt vonzott, és a szabályok megalkotása sem váratott sokáig magára (1743) egy másik korabeli híresség, Jack Broughton közreműködésével. Meghatározták a mérkőzés színhelyét, a ringsegédek számát, a pénzdíjak elosztását és egy máig is érvényben lévő követelményt: tilos megütni a földön térdelő vagy fekvő ökölvívót.

Mivel Anglia világhatalom volt, a sportágat a kereskedelmi utak és kivándorlások alkalmával sok országba "elvihették", ahol aztán elterjedhettek. Így többek között Franciaországban, Oroszországban, Dél-Afrikában, Ausztráliában és Amerikában is.

A korai öklözők szinte csak a kardvívásnál alkalmazott egyenes vonalon mozogtak és többnyire egyenes ütésekkel próbálták elérni egymást, később egyre inkább bevezetett technikák lettek a köríves ütések. Az ökölvívás technikai fejlődését nagyban elősegítette a versenyzők közötti gyakori súly- és erőkülönbség. Ezekben az időkben gyakoriak voltak az 50 sőt akár 99-menetes mérkőzések is.

Az ún. "Londoni Szabályokat" öszesen 29 pontban foglalták össze. Ezekkel szinte egy időben négy súlycsoportot (könnyű, váltó, közép, nehéz) határoztak meg, amikben indulni lehetett. A küzdelmek sokszor dulakodásba, birkózásba csaptak át, és mivel közelről nem lehetett az egyeneseket hatékonyan alkalmazni, ezért új technikák megalkotása is szükségessé vált. Használni kezdték az ún. hajlított karral történő ütéseket: a horgokat, majd később a felütéseket.

Az új technikákkal azonban sokat durvult a sportág, és a rendőrség sem nézte jó szemmel a botrányokkal, bűncselekményekkel tarkított és a tömegverekedések miatt néha a mészárszékhez hasonlító rendzvényeket, ezért kénytelenek voltak a szabályok újabb módosítására. 1867-ben John Graham Chambers ökölvívó, és a szabály kiadását is finanszírozó Queensburry márki javaslatára szedték ráncba az addigi szabályzatot. (Lényegében ezek képezik a mai szabályok alapjait is.)

A kesztyű bevezetése új lehetőséget adott azoknak, akik durvának, túl keménynek tartották eddig a sportágat, és valljuk be, kisebb lett a sérülés és a közvetlen leütés veszélye is. Ez egyenes utat nyitott az amatőr versenyek beindulásához.
 
Forrás: